2023. Decemberi Krónika
Csapatdicsőítés
Amikor odaértem a dicsőítésre már tudtam, hogy nagyon fogom élvezni. Nagyon jó volt látni, hogy többen is eljöttek (én nem számítottam ennyi emberre) és nagyon sok erőt adott, hogy láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki szereti ezeket az alkalmakat kihasználni, és épülni. Persze ezt a dicsőítés előtt is tudtam, de itt úgymond kézzelfoghatóvá vált. Nagyon jó volt mindemellett a zenei összeállítás. A részletek, amiket a méhecskék felolvastak, nagyon megadták az alkalom hangulatát. Ezek a részletek nagyban segítettek nekem átszellemülni és ezzel szerintem nem vagyok egyedül. Sok közösséggel voltam már hasonló alkalmakon, de ehhez fogható örömet még egyiken sem tapasztaltam. Ezért csak köszönni tudom, hogy Luca megszervezte ezt a dicsőítést.
Wendl Anna, Kaméleon őrs
Vándor borkóstoló
Vándorként (egyetemista cserkészként) a mi korosztályunk általában a programok szervezésével és levezetésével foglalkozik, viszont most Martinnak hála mi is lehettünk résztvevők. Ezen az alkalmon 6 tételt kóstolhatunk meg, a száraz fehérbortól egészen a desszertborig. Ezek profi értelmezésében egy cserkész- sommelier volt segítségünkre, aki a Magyarországon elérhető legmagasabb sommelier képzésben részesült. Tőle rengeteg információt megtudhattuk, többek között azt is, hogy hogyan ízleli a bort egy igazi profi, milyen aromákra és ízekre számíthatunk a különböző vidékek boraiban, vagy éppen azt, hogy mire való a cseppőr. Nekem nagyon jól esett, hogy egy ilyen minőségi programon vehettem részt számomra kedves emberekkel. Jó lehetőség arra, hogy feltöltődjünk, kikapcsolódjunk és beszélgessünk nagyokat.
Berkes Nóri, Bölömbika őrs
Falka Dzsungeljárás
December 9.-én volt az első kirándulása a legkisebb rajnak. A rossz időjárás ellenére is bátran felkerekedtünk. Hideg volt, de ennek köszönhetően bizonyos helyeken a hó is megmaradt, és ez óriási hógolyózásokra adott lehetőséget. A Kevély oldalát másztuk meg, és túránk közepén egy fergeteges számháború volt a fénypont amely során a gyerekek megtanulhatták egymás születési dátumait.
Azért indultunk útnak, hogy Ikkinek, a sündisznónak a tüskéit megkeressük, mert elhagyta őket játszás közben. A Kevélyen még Sirkánnnal, a rettegett tigrissel és a gonosz majmokkal is találkoztunk, de szerencsére megmenekültünk előlük. Meggyőződtünk arról, hogy nem szabad bízni bennük.
A kirándulás alatt sokat tudtunk beszélgetni a gyerekekkel és ez lehetőséget adott, hogy jobban megismerjük őket. Arra is hasznos volt, hogy ők is ismerkedjenek egymással és egy összetartó csapat kovácsolódjon.
Németh Sára, Kaméleon őrs
Mikulás műsor
December 9.én volt a hagyományos mikulás műsorunk és ajándékosztós akciónk, ahol sokatokkal találkoztunk is. Egy aranyos, frappáns mikulásos mesét mutattunk be 7 őrs koprodukciójában. A programot a Triceratopsz őrs, a Zrínyi Ilona raj operatív vezető csoportja szervezte. A könnyed hangulatú mese Szent Miklós készülődéséről szólt, és a közönség a szereplőkkel együtt nevetett a komikus helyzeteken. Az ajándékosztás során a mikulás minden gyereket megajándékozott egy csomaggal, és meghallgatta a gyerekek énekét, vagy versét. Az egész program vidám és családias hangulatban telt el.
Továbbra is mindenki viselkedjen jó cserkészhez méltó módon, hogy 2024ben is meglátogasson minket Szent Miklós püspök!
Horváth Gréti, Róka őrs
Bíró László raj téli portya
2023 december 9-10 között zajlott a Bíró László raj téli portyája. Az eredeti tervektől picit el kellett térnünk, mivel nagyon kevesen tudtak volna jönni. Végül nem mentünk messzire, egészen a csházig. Amikor megérkeztünk elkezdtünk vacsorát főzni és a szépen lassan érkező gyerekektől, pedig egyre hangosabb és vidámabb lett a hangulat. Ezután vacsoráztunk, aztán tartottunk egy kókuszgolyó készítés köré épített játékot. A gyerekek szerintem nagyon élvezték. Több feladatot kellett együtt kreatívan megoldaniuk, hogy hozzávalóhoz juthassanak. Ezután persze elkészültek a kókuszgolyók és minden olyan lett, de alaposan feltakarítottunk. Miután végeztünk a takarítással a következő program egy benti akadályverseny volt. Itt a gyerekek megkapták a mikulás csomagjaikat, mert a portya miatt sajnos ki kellett hagynunk a cserkészmikulást. Másnap már csak misére mentünk és takarítottunk. Szerintem nagyon jó hangulatban telt a téli portyánk, a változások ellenére is.
Orosz Adél, Méhecske őrs
Csapatrorate
A hagyományosan minden évben szerveződő csapatrorátéra december 21-én került sor. A templomban különleges, ünnepélyes hangulat volt, hiszen nem sokszor gyülünk össze ennyien, ilyen korai órákban. A 2023- as cserkészév nagyon szép lezárásaként egész sokan vettünk részt a misén; gyerekek, vezetők és szülők egyaránt, még az agapén is jópáran maradtunk vidám hangulatban beszélgetni, falatozni. Remek alkalom volt az Istennel való találkozásra és az egymással való kapcsolódásra is. Hálásak lehetünk az 1111. Zenekarnak a gyönyörű zenei szolgálatért és a Lelki munkacsoportnak a szervezésért.
Andrásfalvy Sára, Róka őrs
Zrínyi Ilona karácsonyozás
A Zrínyi Ilona raj december 21-én megtartotta évzáró raji karácsonyukat. Egy játékos korcsolyázással indítottuk a programunkat. A hosszas kori próbálgatás után végül mindenki boldogan szelte a jeget. Azután egy
kézműves műhely vette kezdetét, ahol különböző állomásokon keresztül élhették ki a gyerekek a kreativitásukat. A vezetők többek között sólisztgyúrmázással, gyertyakészítéssel, mézeskalácsozással és origamizással készültek. Összeségében a raji karácsony mind a gyerekek mind a vezetők számára élvezetes volt.
Csink Nóri, Szurikáta őrs
Fekete raj adventi műhely
December 16-án a Fekete raj is elkezdett készülődni a karácsonyra egy műhely keretében. Lehetett mézeskalácsokat készíteni, origamizni, katapultákat és karácsonyfa díszeket csinálni, hímezni és bakelit lemezekből tálkákat alkotni. A programot a jó beszélgetések és a szokatlan karácsonyi muzsika tette különlegessé. Igaz kevesen voltunk, de így is elég kedves, hangulatos kis program volt.
Thüringer Katinka, Szurikáta őrs
Falkarácsony
A falkások egy hagyományos falkarácsonnyal ünnepelték a karácsonyt az ünnephez közeledve. Az alkalmat rövid keretmesével és egy izgalmas játékkal kezdték. Ezután vegyes csapatokra oszlottak, minden örsből minden csapatba jutott egy-egy gyerek, és úgy mentek végig a vezetők által tartott állomásokon. A gyerekek a programon nagy izgalommal vettek részt, közösen kreatívodtak, kitartóan oldották meg a bizonyos feladatokat még a just dance-be is energiával telten álltak be táncolni. A gyerekek által egy közös karácsonyfa is készült, amihez minden falkás készített egy-egy egyedi karton díszt, amelyekkel igazán különlegessé tették. A program nagyon jó hangulatban telt, a kicsik és a vezetők is egyaránt élvezték. Az alkalmat a vének által készített mézeskalács tette még hangulatosabbá, amit a végén osztottak ki a gyerekek között.
Ernhoffer Zsófi, Róka őrs