1111
english
Szent István Cserkészcsapat

2023. Novemberi Krónika

Károly Virág; Pirkó Szonja 2024. február 3.

Csapatnap

Szombaton, 11-edik hó 11-én volt az 1111-es számú Szent István Cserkészcsapat csapatnapja. Különleges alkalom volt ez számunkra, hiszen átadásra került a felújított cserkészház, amely a Vidra SE és és a Közösjég műjégpálya működésének biztosítása mellett csapatunknak is otthont ad.

Történelmi pillanat volt ez számunkra, hiszen lehetőséget ad arra, hogy 450 fős csapatunk 41 cserkészőrsének nagy része itt, egy kényelmes és csodálatos cserkészotthonban tudja tartani foglalkozásait. 2007-ben kaptunk az épületre használati jogot, akkor nyers téglafalak, ablakok és ajtók nélkül, burkolatlan padlóval álltak a bozótos kertben. Az évek során rengeteg önkéntes munkával, tárgyi felajánlásokkal, támogatásokkal és pályázatok segítségével tettük élhetővé, otthonossá a helyet. Én pont 2007-ben csatlakoztam a csapathoz, így végigkövettem a ház fejlődését. 2016 óta jégpálya is üzemel a ház kertjében, a házban, ami miatt kicsit szűkössé vált egyre növekvő csapatunk számára. A jégpálya is, mint megannyi projekt, cserkész kezdeményezésű, sokat dolgozott vele csapatunk. Aztán egy nagy közös hajrával a Vidra SE és csapatunk a pályázatok, támogatások, felajánlások, kölcsönök, egy szuper kivitelező, építő csapat, önkéntes szakértelem és kétkezi munka, illetve az önkormányzat által adott, a felső szintre is kiterjesztett használati jog segítségével elkészült a felújított Zöldsziget Cserkészház.

Mindez sehol sem lenne, Dr. Wettstein András, csapatunk alapítójának törhetetlen fáradozásai, értékteremtő munkája és hihetetlen kitartása nélkül, aki mindent megtett azért, hogy Budakalászon egy csodás közösség működjön az ifjúság számára és legyen egy hely, ahol a cserkész foglalkozások kényelmesen és nyugodtan tudjanak zajlani.

A ház átadó ünnepsége kellemes hangulatban telt, Dr.Wettstein András megnyitója után Varga Zoltán, plébános ház szentelése következett, majd a Vidra SE edzőjének beszédét, és a Keresztúri András, a cserkészcsapat vezetőjének beszéde után, Barna Botond, a felújitás pénzügyi vezetőjének, csapatunk tagjának beszámolója zárta az ünnepséget. Ezután egy rövid házbejárás keretein belül lehetőség volt megtekinteni a kész épületet. Majd a Vidra SE jégkorong bemutatója után egy közös ebéd következett, amelyet a cserkészcsapat és a Vidra SE szülői közösségei készítettek az egybegyűltek számára. A programot szabad korcsolyázás zárta.

Keresztúri Andris, Tukán őrs

Szent István Cserkészcsapat
Fotók: Szabó Zoltán

Karinthy raji túra

November 18-án útnak indult Mr. X-ezni a Karinthy raj, hogy játszanak egy jót Szentendrén.

A játék tulajdonképpen nagyon egyszerű. A lényeg, hogy van egy őrs akit üldöz a többi őrs, és a menekülőknek 10 percenként képet kell küldeniük, hogy hol vannak éppen. Mindenki nagyon élvezte a szaladgálást a belvárosban meg a friss levegőt, habár a srácok inkább a hasukra gondoltak, és végül ez okozta a vesztüket. Legközelebb majd nem próbálnak meg pékségekben elbújni.
Nagyon jól sikerült a program és pont minden őrs sorra került a menekülésre.

A végén még a Ferencesbe is bekukkantottunk és megnéztük a tablókat, ahol Ricsi végre láthatta önmagát. Aztán jött értünk a hév és bár mindenki kifáradt, de boldogan tértünk haza.

Gyimóthy Tomi, Grizzly őrs
Szent István Cserkészcsapat



Puskás raj őszi túra

November 4-én a Puskás Öcsi raj felkerekedett és bejárta a Visegrádi-hegység Pilisszentlászlói részének legszebb helyeit.

A túra Pilisszentlászló, hegytetőtől indult, ahová a nagylelkű szülők elfuvarozták a gyermekeket, akár egyszerre többet is. Ezt követően a Pap-rét felé vettük az irányt, mely elérésének teljesítése közben gyönyörű látványban lehetett részünk, a természet ekkorra már igazi őszi színekben pompázott. Pár kilométeres séta után megérkeztünk a végcélunkhoz, ahol a gyermekek és vezetők egyaránt egy izgalmas játékban vehettek részt, mely során a társaság négy részre oszlott és a játékosok feladata az volt, hogy minél több szalagot leszakítsanak az ellenfelek egyes testrészeiről. Mindezek után egy jót lakmároztunk és visszaindultunk a Pilisszentlászlói buszmegállóhoz. A kirándulás második felében a csipeszes játékot játszottuk, melynek lényege, hogy minél több csipeszt rá tudj csíptetni másokra, anélkül, hogy észre venné azt az illető. A túrát végezetül a buszút és hévút zárta, így a program egy bő négy óra alatt le is zajlott.

Összességében minden vezető kijelenthette aznap, hogy egy jó kiránduláson vett részt, hiszen a gyerekek többsége nagyon élvezte a túrát, amely legfőképpen az operatív vezetőinknek köszönhető, külön kiemelendő Hegyi Boni, operatív rajvezetőnk, aki összefogta a szervezést. Továbbá élmény volt nézni, ahogy a gyermekek új nevelési rajvezetőnket, Linczenbold Eliotot befogadták a közösségbe.

Takács Boti, Rénszarvas őrs
Szent István Cserkészcsapat



Grundmunka

November 4.-én volt a Falka grundmunka. Ezen az őszi napon a dzsungel népe nagy lázban égett. A négy farkascsalád tagjai felsorakoztak a cserkészháznál 10:00-kor, hogy rendbe tegyék a dzsungelt. Mindenki nagyon lelkesen segédkezett. A bölcsek segítségével nagy kupacokat gyűjtöttek levelekből. Akela kiadta a feladatot miszerint az nyeri a Győri édest aki a legnagyobb levél kupacot gyűjti. A farkaskölykök fáradhatatlanul gereblyézték a leveleket, szinte kikapták egymás kezéből a munkát. Még a sár sem állította meg őket bár a vezetőket annál inkább. A grundmunkából nagyobb őrsök is kivették a részüket. A nehéz munka végén a falkások jól megérdemelt lekváros zsömlét kaptak. A győri édest végül a Guppi farkasok kapták, de szerencsére jószívűen megosztották mindenkivel. A nap azzal zárult, hogy mindenki beírta a nevét a grundmunka könyvbe, amit a csapat évtizedek óta vezet.

Kenéz Róza, Kaméleon őrs

Vezest

Novemberi vezest egy kis csúszással indult. Viszont miután megkezdődött az este és befutottak a résztvevők, egy hatalmas kahoot következett, amiben a csapatunkról kellett nem olyan közismert infókat tudni vagy tippelni. Az estére mindenkinek egy plüssel kellett volna érkeznie, de ezt végül ki kellet hagynunk. A következő program pedig nem volt más mint egy közös filmezés. Az estét szervezte és kivitelezte Rihárd és Kartal a projektort szolgáltatta Franci, amit ezúton is szeretnék megköszönni. Köszi annak aki ott volt!

Kartal Istók, Hópárduc őrs