1111
english
Szent István Cserkészcsapat

2024. Nyári különkiadás

Károly Virág; Pirkó Szonja 2024. szeptember 26.

Előtábor

Én idén voltam először előtáborban, és egy nagyon emlékezetes élmény volt számomra. A táborhelyre mi értünk le először Ricsi kocsijával, a teherautó előtt, amit nagyrészt mi páran pakoltunk le az őrsvezetőtársammal, Gábival együtt. Először a patak út felőli oldalára pakoltuk le a cókmókokat, ahol később traktorok közlekedtek, így pár cuccot át kellett pakolni. Keróék a beszerzős kocsival jöttek, amivel jóval egyszerűbb volt átvinni a felszereléseket a táborhelyre és a GH helyszínére. Mi a Tukán őrssel latrinát ástunk a CS1 altáborba, ami nehézkes meló volt. Jó volt néha betekintést nyerni abba, ahogyan a többiek is csinálják a GH-t, szerszámsátrakat. Az improvizált ebédlős résznél volt az ideiglenes szuperkifőzde, ahol isteni csilisbabot kaptunk, ami még sosem esett ilyen jól egy melós nap után. Az éjszakát a KM-szerszámsátorban töltöttük, emlékszem,hogy én aludtam az ásók mellett. A második nap be kellett fejeznünk a latrinákat, ami nagyon fárasztó lett a végére, amikor elértünk egy köves részhez. Ezután pihenésképpen fürdősátrat és latrinákat ponyváztunk, majd jött a vacsi, beszélgettünk kicsit, végül elmentünk aludni. A harmadik napon Martinnal ástam egy másik latrinát amivel egész gyorsan kész is lettem, így segítettem felállítani a CS1 és CS2 tarpokat. Picit sajnáltam, hogy ez volt az utolsó előtábori nap, de közben meg vártam is hogy elkezdődjön a hivatalos nagytábor. A nagytábor reggelén még kicsi pakolás, berendezkedés volt, aztán már jöttek is a többiek, amit nagyon jó volt látni. Nekem személy szerint nagyon jó élmény volt belelátni egy nagytábor szervezésébe és megvalósításába, a tapasztalatokat amiket szereztem biztosan fogom jövedelmeztetni a jövőben.

Balikó Ádám, Tukán őrs

Tábor

Július első két hete, egy régóta várt élmény volt nekünk budakalászi cserkészeknek, ugyanis ekkor tartottuk az év legnagyobb cserkész eseményét, a nagytábort.

Ahhoz, hogy az a 10 nap, amit az erőben töltünk, csendes, világtól elzárt környezetben jól működhessen, elengedhetetlenek voltak idén is az előtáborozóink, akik fáradtságot nem ismerve 3 napon keresztül építették a tábort, hogy mire megérkeznek a cserkészek és kószák, készen álljunk a közös élményre. Amellett, hogy építkeztünk, a kikapcsolódásra is jutott időnk, így azt hiszem jó hangulatban zárhattuk le az előtábort.

Mire megérkezett a közel 200 ember, hogy megtöltse a tábort élettel, már lenyűgöző volt a hangulat a cserkészek között, ami az egész táborra is megmaradt. A táborozóknak rengeteg élményben volt részük, kereskedőjátékok, kézműves alkalmak, lelki nap, tábortüzek... Azt hiszem sok nehézséggel is szembe nézett mindenki, ugyanis hatalmas kilépés a komfortzónánkból egy ilyen tábor, de a gyerekekben tomboló lelkesedés, élet és a vezetők munkájának hatására ezek a nehézségek tapasztalatokká és fejlődésekké alakultak, későbbi vicces, izgalmas történetekké.

A tábor során az őrsök is rengeteget épültek közösségben, erre a legjobb alkalom a portya volt, ahol az fiatalabbak 1, az idősebbek 2 éjszakára távolodtak el a tábor biztos melegéből, hogy maguk próbáljanak szerencsét, szerezzenek közös élményeket.

Azok a vezetők, akik operatív, nagyobb feladatokat vállaltak a tábor során, komoly nehézségekkel, feladatokkal és felelősséggel kellett szembe nézniük, de fáradhatatlanul és lelkesen vették a nem mindennapi akadályokat. Gondolok itt a konyhásokra, beszerzőre, altábor parancsnokokra, csapatparancsnokra, keretmesésekre, CsSzMK-ra és minden vezetőre, aki részt vállalt a tábor megszervezésében, lebonyolításában. Talán mi barátok, vezetettek nem is tudjuk úgy igazán meghálálni az ő munkájukat, na de majd odafönt.

Végül a tábort több, mint 40 új cserkész beavatásával zártuk, ahol nagycserkésszé fogadtuk a Puskás raj tagjait, innen is nagy gratuláció nekik, hogy teljesítették a próbát!

Sok új élmény fogadott minket, mindenki a magáénak élte meg ezt a tábort, vannak akik lelkiekben, vannnak akik közösségben, vannak, akik egyénileg fejlődtek a legtöbbet, de a legfontosabb, hogy a tábor elérte a célját, mert biztosak vagyunk benne, hogy mindenki fejlődött valamiben ez a 10/13 nap alatt, vezetők, gyerekek egyaránt. És így életrevalóbb, jobb emberekként térhettünk haza, hogy tovább vigyük, azt amit a cserkészet elkezdett bennünk.

Bányász Levi, Leopárd őrs
Szent István Cserkészcsapat

Tanyázás előtábor

A tanyázás előtábora a csillagok együtt állása és segélyszervezetünk önsegélyezése által megvalósult elképesztő csoda és meglepetés, ami sokakban azt az érzést vélte kelteni, hogy két nap alatt fel lehet építeni egy tábort. Ez biztos, hogy szorosan összefügg azzal az kellemes meglepetéssel, hogy az előtábor első napján ebéd után Kálmán József atya celebrálásával ünnepelhettünk és kérhettük az előtanyázásra és a tanyázásra is az Úr kegyelmeit. Az előtábort Bob, az építő elképesztő keretmese jeleneteivel és hihetetlen motiválásával sikerült abszolválni, olyannyira, hogy a Tojás őrs, akik potom 27 fővel érkeztek a rendezvényre és óriási segítséget nyújtva és a csapat keménymagjaként funkcionálva, volt, hogy nem is találtak tenni valót. Minden kötelező hagyomány megvolt és a nem annyira hagyomány annál inkább -teremtő Taj Mahal építés, ami a mező észak-keleti sarkában foglalt helyet (amúgy ötletem sincs hogy melyikben) - is az előtábor tivornyázó jó kedvéről tanúskodott. Az előtábor elérte a célját és egy talán nem hibátlan, de mindenképpen pöpec táborral vártuk a farkaskölyköket és a kicserkészeket.

Takács Keve, Leopárd őrs

Szent István Cserkészcsapat

Tanyázás

Csapatunk tanyázását augusztus 12-16-áig tartottuk Kiskérpusztán. A gyerekek érkezését egy két napos előtábor előzte meg augusztus 10-ével kezdődően. Itt jó hangulatban készültünk az őrsök érkezésére. A tojásokkal és sok vezetővel együtt gyorsan haladt a munka. 12-én a várva várt tábornyitást követően a sátorállítással és építkezéssel megkezdődött az öt napos kaland. Ennek során a gyerekek a vezetőik és a segítő tojások irányításával változatos programokon gazdagodhattak élményekkel, fejlődhettek cserkész tudás terén és a tábori életbe egyre jobban beleszokva vettek részt az eseményeken, játékokon, alakulókon. A program nem korlátozódott a tábor területére, egy túrán is voltunk, néhányan őrsileg, mások egy másik őrs társaságában. A nagyobb altábor őrsei ott is aludtak az erdőben, a falkások pedig délutánra visszaértek. A mindennapi ellátásunkról egy külön, idősebb őrsök cserkészeiből álló csapat gondoskodott, akik kifogástalanul, mindig pontosan, roppant finom ételekkel készültek nekünk. A tábor során egy misére, illetve istentiszteletre is sor került. Természetesen az esőt ebben a táborban sem úsztuk meg teljesen (alapszabály, hogy minden táborban legalább egyszer esik), egyik éjjel leszakadt az ég, de felkészültséggel ezt is minden gond nélkül vészeltük át és ezen kívül nagyon szép nyári, néha már-már túl meleg időnk volt. A tábori keretmese lehetőségeit tökéletesen felhasználva, az ezt szervezők lelkes csapata a Falka altábort a dzsungelbe, az idősebb korosztályt pedig a Közel-Keletre repítette el, ezzel is nagyban színesítve a programokat és az élményt. A tábor utolsó estélyén sor került az idei cserkészév elején csatlakozott új tagok ígérettételére, amely a vártakhoz hasonlóan kellő hatásossággal, komolysággal és eredménnyel zajlott. Az utolsó nap felé haladva a hangulat és mind a vezetők, gyerekek és tojások közötti jó kapcsolat egyre nőtt, mindennek és az egész tábornak nagyon jó beteljesedést adott az imént említett utolsó esti program. Végül az indulás megelőző reggelre fordulva igyekeztünk gyorsan és alaposan eltüntetni a nyomainkat, lebontottuk a sátrakat és a közös építményeket. Az előre eltervezett időben végeztünk is, közösen lezártuk a tábort és elindultunk haza. Idő közben megjött a táskákat és egyéb tábori holmikat szállító teherautó, és egy lelkes tojásokból és vezetőkből álló csapat ottmaradt felpakolni a rakományt. Végül a hazaút is rejtett magában egy kis bonyodalmat, mert az egyik gyerekeket fuvarozó busz lerobbant, de hála az ottani talpraesett vezetőknek, ez a probléma is elhárult. Végül megérkeztünk Budakalászra és a teherautó gyors lepakolása után hazamentünk pihenni. Ahhoz, hogy ez a tábor ilyen jól sikerülhessen, nagyon sok ember nagyon sok munkája kellett. Rengeteg problémával kellett szembesülni mind a tábort megelőzően, mind alatta, de az ő segítségükkel mindent sikerült elhárítanunk. Nekik ezt mind innen is hálásan köszönöm, jó volt együtt táborozni a gyerekekkel, jövőre találkozunk!

Fekete Soma Áron, Hópárduc őrs
Szent István Cserkészcsapat

Augusztus 20-ai ünnepség

Ismét részt vehettünk az augusztus 20-ai műsoron, ami mint minden évében, idén is egy misével kezdődött. A szentmisét egy kenyérszenteléssel zártuk. A csapatunkból szép számmal részt vettek ezen a programon. A következő esemény a polgármester beszéde volt, amiben meghallgathattunk egy visszaemlékezést pár mondatban arról, hogy mi is történik ezen az ünnepen. A műsor egy szép koncerttel zárult. Az ünnepség a templom kertben folytatódott, ahol a koszorúzás következett. Az ünnepséget a gyerekek nagy örömére egy szeretetvendégséggel zárták, ahol jó volt újra találkozni, és beszélgetni ismerősökkel. Szerintem ez egy nagyon szép és fontos program volt!

Forián-Szabó Angi, Róka őrs